2009. szeptember 24. csütörtök
Rohanó világunkban egyre kevesebb idő jut egymásra. Ez a felgyorsult tempó konfliktusok forrásává válhat, és kikezdheti a legerősebb párkapcsolatokat is. A felgyülemlő feszültségeket, problémákat gyakran a szőnyeg alá söpörjük, ahelyett hogy szembe néznénk vele és idegőrlő viták helyett megoldanánk őket.
Az emberi kapcsolatok velejárója a konfliktus. Családban, iskolában, munkahelyen, párkapcsolatban, üzleti életben, politikában, mindenhol jelen van. A különbségek abban mutatkoznak meg, hogyan kezeljük konfliktusainkat. Ha képesek vagyunk tárgyalni a másik féllel, akkor a kapcsolatunk épülni fog, ha harcolni tudunk csak, romboljuk kapcsolatainkat. Van, aki mindezt tudja, de külső segítség nélkül nem képes megvalósítani.
Tulajdonképpen amióta közösségben élünk, azóta ismert ez a funkció. Minden korban szükség volt olyan személyekre, akik a közösségben elmérgesedett konfliktusok megoldásában segíteni tudtak. A falu legidősebb embere, a pap, a rabbi, a tanító, stb. A mediáció módszerét több európai országban és az USA-ban is évtizedek óta alkalmazzák (Angliában pl. 20 éve bírósági gyakorlat, hogy jogi procedúra radikális csökkentésére – idő- és költségmegtakarítás – a feleket a gyors és hatékony megegyezés érdekében mediátorokhoz irányítják). Ha a vitázó felek mediátor – egy semleges, a vitában nem érintett, konfliktuskezeléshez értő harmadik fél – segítségét veszik igénybe, akkor egy olyan folyamatban vesznek részt, amelyben a mediátor tartja kézben a vitát, veszekedés helyett két egyenrangú fél tárgyalásává alakítja… és végül mindkét fél nyertesnek érzi magát.
Általában ott várható sikeres közvetítés, ahol a felek sorsa a későbbiekben is össze van kötve: szomszédok, szülők, üzletfelek, osztálytársak, stb. Ilyen esetekben mindkét fél érdeke, hogy ki tudják alakítani azokat az együttélési szabályokat, amely a köztük fennálló tartós feszültséget csökkenti.
Csak az aktuális problémák kerülnek megbeszélésre, és azok jövőbeni megoldása a feladat. Múltbeli ügyekkel, az igazság, a bűnös keresésével a másik fél személyiségjegyeinek, a felek egymáshoz való viszonyának megváltoztatásával nem foglalkozik a mediáció. Mindenki magát képviseli, az elhangzottak titokban maradnak…
Miben segít a mediáció?
a feszültségek, szorongások oldásában
a problémák megfogalmazásában
az érdekek tisztázásában
az indulatok kordában tartásában
a megbeszélés és a megegyezés kulturált kereteinek fenntartásában
minden érintett fél számára az előnyös megoldások megtalálásában
költség- (a mediátor óradíja fele az ügyvédi költségeknek!) és időmegtakarításban
a problémák diszkrét kezelésében
a mediátorok sokoldalú szakmai felkészültségéből adódóan a problémák teljeskörű és professzionális megoldásában.
A párkapcsolati mediáció célja, hogy:
a párok minél hamarabb túltegyék magukat a múlt fájdalmas eseményein, és az energiáikat a sorsuk és a kapcsolatuk jövőjének alakítására fordítsák
a felek rendezhessék az elrontott kapcsolataikat a felgyülemlett problémák tisztázásával
a párok áthidalhassák a házassági, párkapcsolati kríziseiket
amennyiben elkerülhetetlennek látják a válást, a békés elválás biztosítása, a később is szükséges együttműködések fenntartása érdekében (pl. gyermekeik kapcsán).
Mikor alkalmazható még a mediáció?
Ha gondok jelentkeznek az együttélés során.
Ha válás fenyeget, vagy éppen a válási krízis közepén vannak.
Ha kapcsolattartási konfliktusok állandósulnak, vagy fokozódnak (együttélés alatt, vagy a válás folyamán, amennyiben az a válási eljárás lezártával is tovább romlik, sőt: a gyermekek láthatása ellehetetlenül).
Ha jelentős javításra szorul a kamasz-szülő viszony.
Ha bármilyen egyéb vitánkat gyorsan, költségtakarékosan és békésen akarunk megoldani (munkahelyi problémák, szomszédok közötti viszony, stb.)
Milyen jelek utalnak a problémákra, melyek mediációval kezelhetők?
Úgy érzik, hogy még megpróbálnák megmenteni a közös életüket: önmagukért, a gyermekeikért, de a problémákkal egyedül nem tudnak megbírkózni?
Elmaradnak a közös családi programok, a beszélgetések? A feszültség egyre nő?
Szinte alig beszélnek egymással (párok, szomszédok, munkatársak)?
Naponta vitatéma a házimunka, a gyerek tanulmányi eredménye, a szabadidejének eltöltése, baráti társasága?
A válás után még több gondot okoz szót érteni a korábbi partnerével? Ellehetetlenül a láthatás?
Ha a gyermek szeretné “visszakapni” elvált szülőjét, ismét kapcsolatot tartani vele?
Mi a mediáció előnye?
Az egymással megromlott viszonyban lévő felek (partnerek, családtagok, munkatársak, szomszédok) fölösleges viták és peres eljárások nélkül megőrizhetik, vagy helyreállíthatják a személyes jó kapcsolatukat, és kiegyensúlyozottá tehetik a munkakapcsolataikat. Időt és a költségeket takaríthatnak meg (a mediátor óradíja fele az ügyvédi költségeknek!), hiszen ezek mindannyiunk számára fontos tényezők: drága és elhúzódó, valamint bizonytalan kimenetelű peres eljárás helyett a kíméletes megoldás a mediáció. Még lecsökkent, eldurvult, vagy akár megszűnt kommunikáció esetén is megoldást lehet elérni úgy, hogy minden fél nyertesnek érezze magát. A vitában őrlődők felnőtt módjára maguk irányítják a sorsukat, semmint átadják azt a jogászok, az ügyvédek, a bírók kezébe és szabadon eresszék a jog végtelen útvesztőjében. Az ügyüket nem kell “megszellőztetniük”, hiszen fontos a jó hírnevük megőrzése, a problémájuk kényes, bizalmas, diszkréciót igényel. Elkerülhetők a további feszültségekkel, szorongásokkal teli időszakok, bizonytalan kimenetelű jogi eljárások. A mediátorok sokoldalú szakmai felkészültségéből adódóan biztosított a problémák teljeskörű és professzionális megoldása.
A mediációban nincs szükség tanúkra, anyagilag megterhelő ügyvédekre és mégköltségesebb peres eljárásokra.
A mediáció, ez az ősi módszer gyors, olcsó, és kevésbé fájdalmas megoldása az emberek közötti konfliktusoknak. A tárgyaláson részt vevő felek egyúttal új konfliktuskezelési módszert is tanulnak a mediátoroktól, amit hasonló helyzetekben alkalmazni is tudnak.
Dr. Kollárné Déri Kriszti
Mediátor-kikéző tréner, coach
www.szervezetepites.hu
Life Coach, párkapcsolati, válási mediátor Életvezetési, párkapcsati és válási problémák http//www.szervezetepites.hu Tel.:06 (30) 33 11 878